Énhatárunkat akkor működtetjük egészségesen az emberi kapcsolatokban, ha azok erősek és rugalmasak. Erről részletesebben az Egészséges Énhatárok bejegyzésben olvashatsz.
Amikor érzed, hogy a másik átlépte a határt és kezd elönteni a düh egy szituációban, észreveheted, hogy felületesen lélegzel és a hasadban nagyon erős feszültség gyűlik össze, majd az energia melegség formájában elindul felfelé a testeden, elönti a szívedet és az agyadat. Ilyenkor a prefontális kéreg, a homloklebeny elülső része összeomlik, és olyanokká válunk, mint az állatok: ösztönből és zsigerből cselekszünk, és ordítunk, vagy ütünk, vagy otthagyjuk a másikat.
Hogy tudunk más, tudatos választ adni a helyzetre?
Egyrészt szükségünk van arra, (különösen, ha inkább a túltolom típusba tartozunk), hogy a magas energiaszintünket rendszeresen levezessük sporttal, tánccal, harcművészettel, szaunával, kreatív alkotó tevékenységgel. Olyan ez nekünk, mintha reset gombot nyomnánk a számítógépünkön.
Másrészt szükségünk van arra is, hogy rendszeresen töltődjünk és egyensúlyba kerüljünk. A laptop sem működik, ha nincs feltöltve. Például sétával, jógával, a körülöttünk lévő szépségekben való gyönyörködéssel, meditációval – különösen, ha nehezen húzunk határt, és nem önmagunk van a prioritáslistánk elején.
Ha ez a kettő megvan, eleve kevesebbszer fog a fenti szituáció előfordulni. Ha mégis megtörténik, két dolgot tehetsz:
- A figyelmedet a légzésedre viszed és lelassítod, elmélyíted. Ez fiziológiásan elkezd hatni a testedre, és felülírja az ösztönös reakciót. Másrészt a figyelmed fókuszálásával a gondolatot is megszakítod és ezáltal az érzelmi elárasztást is. – Különösen hatásos lehet, ha a légzésedet vizualizálva abba a testrészedbe vezeted, ami feszül, ami össze van szorulva.
- Időt kérsz: szólsz, hogy ez most itt sok, kérek időt, és elmész a másik szobába, ahol ordítasz egyet, vagy szétpüfölöd a párnát, hogy az energia távozzon a testedből. – Ha ez megtörtént, rá fogsz tudni nézni kívülről a szitura, nem leszel beleragadva a saját nézőpontodba.
Ehhez sok gyakorlás kell. Előszőr az tudatosul, hogy már megint elszállt az agyam. A második lépés, hogy már menet közben észreveszem, de még nem tudom kezelni. A harmadik, amikor sikerül a légzést elkezdeni. A negyedik, amikor ezzel meg is szakítom a folyamatot. Ha már jól megy az, hogy belül eltávolodjak a gondolat-érzet csomagtól, akkor a düh energiája nélkül, mintegy megfigyelőként, erőszakmentesen fogom tudni megfogalmazni, hogy „húú, most nagyon dühös vagyok, úgy érzem magam, hogy…, arra lenne szükségem tőled, hogy…”.
Miért ragadunk bele a dühünkbe?
Az érzelmeket a gondolataink hozzák létre. Egy érzelem fiziológiás lefutási ideje 2,5 perc. Ha még két óra múlva is dühít valami, az azért van, mert a gondolataid által benne tartod magad az érzésben. Figyeld meg, ha legközelebb történik, hogyan csinálod.
Sokszor érezhető, hogy a bennünk felmerülő düh nem az adott szituációnak szól. Másnap, vagy ha a düh energiája már elpárolgott, látjuk, hogy a konkrét szituációban egy kis dolog miatt olyan erővel és intenzitással reagáltunk, ami nem a helyzet súlyának adekvát.
Ilyenkor két dolog lehet a háttérben:
- Az utolsó csepp a pohárban sztori. – Nem mondtunk nemet a korábbi hasonló helyzetekben, amikor valójában szerettünk volna, és felgyülemlett már bennünk az elnyomott düh, ami most előtör.
- A szituáció eltalál egy fájdalmas pontot, és visszatol minket abba a gyerekkori helyzetbe, amikor valami hasonló dolog történt, és azzal a megoldáskészlettel operálunk, amivel 2-5 évesen rendelkeztünk. Erre az emlékre természetesen az évek során hagymahéjszerűen további rétegek is rakódhattak.
Ha vannak olyan korábbi szituációk, amik még ma is felbosszantanak vagy fájnak, és ma már tudod, hogy nem álltál ki magadért akkor, amikor történt, menj bele az emlékbe, amikor egyedül vagy otthon, éld át érzelmileg a szitut, ordítsd ki a fájdalmadat, dühödet, mond el, amit mai fejjel elmondanál, püföld szét a kanapét, rugdosd meg a babzsákot, hogy ki tudjon távozni az emlékkel együtt beragadt energia a testedből.
Lehet, hogy közben fel fognak jönni korábbi, akár gyerekkori emlékképek is hasonló szituációkról, menj velük és add ki ott is a harag/fájdalom energiáját. Csináld addig, amíg az érzelem intenzitása elhalványul.
Önismereti munkával vagy meditációs gyakorlatokkal be lehet azonosítani, hogy mik a nyomógombjaink, amiket, ha eltalálnak, tuti felrobbanunk. Ezek általában olyan meggyőződések, hiedelmek, amikkel azonosultunk és megkérdőjelezhetetlenül igaznak tartunk. – A karmánk, amit a hátizsákunkban viszünk magunkkal. Ha feltárjuk ezeket, nagyon sokat segítenek abban, hogy tudatosítani tudjuk, amikor épp benne vagyunk.
A meditációs gyakorlatok pedig abban segítenek, hogy ott abban a pillanatban el tudjunk távolodni a gondolat-érzés csomagtól, hisz a meditációban pont ezt gyakoroljuk: hagyjuk, hogy felmerüljenek a gondolatok és továbbálljanak, anélkül, hogy bevonódnánk, azonosulnánk velük.
